Menő nők

péntek, 07 február 2020 13:40

"A visszatérő vendégek motiválnak"

Written by
"A visszatérő vendégek motiválnak" "A visszatérő vendégek motiválnak"

A “menő nőket” bemutató projektünket azért indítottuk útjára, hogy ezáltal is teret adjunk a bátor, tehetséges, optimista, egyszersmint inspiráló nőknek. Mostani írásunkban Pálinkás Varga Andreát, egy szuper anyukát mutatunk be, aki sószobát hozott létre, hogy segítsen a légúti betegségben szenvedőknek.

Amikor arról faggattuk Andreát, hogyan jött az ötlet, így nyilatkozott:

“Anyasági alatt próbáltam a kisfiammal hasznos és érdekes programokat csinálni, így sok helyre eljutottunk, egyebek mellett meglátogattuk a környék sószobáit is. Nagyon megtetszett, mert a kicsi is mindig szívesen ment, közben pedig tudtam, hogy az egészségünknek is jót tesz, szerencsére nem is volt sokszor beteg. Hozta magát a helyzet, hogy anyasági után akár ezzel is foglalkozhatnék, mivel nincs a közelben ilyesmi, így hoztuk létre a Santé sószobát.”

Aki esetleg még nem tudná biztosan, mi is az a sószoba, elmondjuk:

“A sószoba egy olyan környezetet biztosít, ahol különösen nagy és speciális a sótartalom a levegőben, amely kifejezetten erre a célra kialakított sógenerátor segítségével alakítható ki. Ez a terápia megoldást nyújt, hogy gyógyszermentesen tudjuk kezelni vagy megelőzni a különböző felső légúti betegségeket, magyarán a makacs köhögést. Ezen felül ajánlott az asztma, allergia, nátha és immunerősítés szempontjából is. Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt javasolt módszer.”

Andi kiemelten figyelt a részletekre a megvalósítás során, ezért van egy igényesen kialakított játszósarok és egy úgynevezett “sóhomokozó” is a helyiségben, kifejezetten a legkisebbek számára. A hangulatos kandalló szintén roppant relaxálttá teszi a szobát, így nem csoda, hogy szinte mindenki visszatérő vendég, aki itt megfordul.

Amikor a nehézségekről kérdezzük, elmondja:

“Néha nem egyszerű összeegyeztetni a nyitvatartást a családdal, mert minden fronton szeretnék maximálisan helyt állni, de ez biztosan más nőkkel is így van. Szerencsére rengeteg segítséget kapok a férjemtől, Csabitól. Vannak még megvalósításra váró terveim, szóval sok munka vár még ránk, de optimista vagyok!”


Ha kínlódtok a köhögéssel, feltétlenül nézzetek el a Santé sószobába, ami a Komárom melletti Marcelházán található.


Ne feledjétek, továbbra is várjuk olyan "menő nők" jelentkezését, akik örömmel bemutatkoznának oldalunkon! :)

Last modified on péntek, 07 február 2020 15:45

Az oldalról

A felvidekianyukak.sk célja összegyűjteni minden olyan információt, ami a felvidéki magyar anyukáknak hasznos, érdekes, aktuális. Egy igazi online közösséget szeretnénk építeni. Tartozz közénk Te is, olvass bennünket!

Írj nekünk!

Bármilyen ügyben szívesen fogadjuk észrevételeiteket a hello@felvidekianyukak.sk címen. Hogy ne maradjatok le semmiről, kövessetek bennünket a facebook-on is a felvidekianyukak.sk címen!

A felvidekianyukak.sk honlapon található tartalom bármilyen módszerrel történő másolása csakis az oldal beleegyezésével lehetséges: hello@felvidekianyukak.sk.

Copyright © 2020 felvidekianyukak.sk
hello@felvidekianyukak.sk
facebook.com/felvidekianyukak.sk

 

Kereső