Menő nők

hétfő, 02 március 2020 11:59

"Döntsük el, és tegyünk érte!"

Written by
Fotós: Ugróczky István Fotós: Ugróczky István

Az egészséges életmód ma már nagyon divatos, de kevesen vannak, akik olyan szenvedéllyel tudják másoknak is közvetíteni a tápláló finomságok dícséretét, mint a következő, bemutatásra váró felvidéki „menő nő”. Örömmel mutatjuk be Nektek Hodossy Katalint!

Katalin roppant változatos életutat tudhat maga mögött, hiszen tanulmányai után jogászként dolgozott egy évtizeden át, de fordulatot vettek az események, és fokozatosan egyre többet kezdett foglalkozni az egészséges táplálkozással. Egy idő után azon kapta magát, hogy fokozatosan tűnnek el az állati eredetű tápanyagok az étrendjéből, és egy sor egyéb finomsággal gazdagította a rég megszokott ízeket. A közösségi médiában „raw séf” megnevezés alatt található meg Katalin munkássága, ami angolból fordítva annyit tesz, hogy nyers, hiszen a főzés nélkül készült ételekkel való találkozás indította el az útján, de ma már a hőkezelt ételek fogyasztását is hirdeti, mondanunk sem kell, nem kis népszerűséggel.

Amikor arról kérdezzük, milyen kezdést javasol az amatőr érdeklődőknek, elmondja:

“Ha új dologba szerenénk belvágni, például újítani egy kicsit a táplálkozásunkon, akkor biztosan szükségünk lesz új tudásra és új készségekre. Hiszen ami új az attól új, hogy még nem ismerjük. Ettől időnként félni is szoktunk, éppen ezért tartok tanfolyamokat, főzőkurzusokat. Egy ilyen találkozás alkalmával egyszerre szereznek a vendégeim új ismereteket és gyakorolják is azokat. Kezdésnek tehát a döntést javaslom. Döntsük el, hogy mit szeretnénk és tegyünk érte, hogy sikerre is tudjuk vinni. És hogy egy kicsit konkrétabb is legyek, mondok egy egészen konkrét tippet is, hogy miként kezdje, ahogy te fogalmazol egy amatőr érdeklődő. Figyeljen oda, hogy mennyi friss és jó minőségű leveles zöldet fogyaszt el - akár főve vagy nyersen. A leveles zöldeket az egészségmegőrzés szempontjából az ételek királyának tartják. Lehet őket fogyasztani turmixban, krémlevesben, salátában, főzelekként, de még chipsként is."

 Katalin nagyon kreatív, ami az egészséges életmód népszerűsítését illeti, például élményvacsorákat szervez, amelyeken a résztvevők első kézből értesülhetnek a növényi alapú táplálkozás szépségeiről. Ezen kívül videókat is készít, amelyekből nem csak a testi, de lelki erősödésről is megtudhatnak okos dolgokat a nézők, de főzőtanfolyamai szintén alkalmat adnak a zöld ételek népszerűsítésére:

“Kevesen rendelkezünk akkora birtokkal és annyi idővel, hogy minden nap ehessünk friss, kiváló minőségű és tápanyagokban gazdag zöldségeket. Azonban mindannyiunk otthonában, legyen az lakás, ház, albérlet vagy kollégiumi szoba, találhatunk egy olyan kis zugot, ahol kialakíthatjuk a csírakertünket. Ez a kert egész évben képes ellátni tiszta, friss és finom étellel a legkisebb idő és pénz ráfordításával.”

Ha Ti is úgy érzitek, tennétek pár lépést a zöldebb, egészségesebb élet felé, forduljatok bátran Katalinhoz, egészen sok érdekességet megtudhattok tőle! Ha tudtok esetleg olyan közösséget, 15-30 ember, aki szívesen tudna meg többet a témáról, keressétek fel bátran, és szívesen elmegy hozzátok előadni. Hamarosan a felvidekianyukak.sk oldalára is felkerülnek a főzőtanfolyamok, szóval időnként érdemes megkukkantani az oldalat.

Továbbra is keressük közösségünkben a „menő nőket”, akiket bemutathatunk, várjuk a jelentkezéseket! Kövessetek bennünket a facebookon is! :)

Last modified on hétfő, 02 március 2020 12:44

Az oldalról

A felvidekianyukak.sk célja összegyűjteni minden olyan információt, ami a felvidéki magyar anyukáknak hasznos, érdekes, aktuális. Egy igazi online közösséget szeretnénk építeni. Tartozz közénk Te is, olvass bennünket!

Írj nekünk!

Bármilyen ügyben szívesen fogadjuk észrevételeiteket a hello@felvidekianyukak.sk címen. Hogy ne maradjatok le semmiről, kövessetek bennünket a facebook-on is a felvidekianyukak.sk címen!

A felvidekianyukak.sk honlapon található tartalom bármilyen módszerrel történő másolása csakis az oldal beleegyezésével lehetséges: hello@felvidekianyukak.sk.

Copyright © 2020 felvidekianyukak.sk
hello@felvidekianyukak.sk
facebook.com/felvidekianyukak.sk

 

Kereső